Wicca

Biztonsági okokból az újonnan érkezett kisfarkasok nevelgetése tölti ki sok időnket. Ez a munka megterhelő nekem is, de a kutyáknak is. Wicca először lett szembesítve farkaskölykökkel, mit mondjak. Azt hiszem a kutyáim összebeszéltek és utálják a farkasokat mindannyian. Mármint ezalól Wicca sem kivétel. A kicsi, két hetes kis hurkákat egyenesen ki nem állhatja, a 4 hetes brigáddal már jobban ki van békülve… Viszont nagyon magabiztosan és jól viselkedik velük. Túl vagyunk az első teszteken is, ahol Wiccának 5 percig kellett egyhelyben feküdnie miközben méltatlankodó kisfarkasok mászkáltak a fején. Mit mondjak…helybenmaradás zavarással felsőfokon. Kiválóan teljesített, szóval nagyon nagyon elégedett voltam vele.

Egy kis történet hogy hogyan is működik a falkahatás. Azt hiszem, farkasnál, embernél, kutyánál. Szóval történt, hogy Aragornt, a legnagyobb és legkedvencebb farkasomat sétáltattam. Hogy a kutyák ne legyenek útban, beraktam őket az egyik üresen álló kifutóba amíg sétáltunk Aragornnal. A sétaútvonalunk persze a kifutó előtt vitt el, ahol a kutyák voltak. Készenlétben álltam, hogy mi fog történni, hiszen tudom, hogy a farkasok ha vadásznak, egy kerítésen egy Wicca méretű állatot simán átrántanak. Nos engem is meglepett ami történt. Hiszen Wicca nem volt ott Aragorn gyerekkorában, nem úgy mint Oszi és Kendra, akik társaságában a kifutóban ült Vicuka. Aragorn a maga világbéke és nyugalom szigete hozzáállásával megérkezett a kifutóhoz melyben a kutyák vártak engem vissza. Persze összes kutya a kerítésnél. Aragorn is odabandukolt a kerítéshez beköszönni a kutyáknak. Kendrát üdvözölte örömmel, fülek hátra stb, nagy meglepetésemre Oszit is ugyanígy, és ha már ott állt Wicca nos őt is. Wicca csak nézett ki a fejéből és nem értette, hogy az 50 kg-s hatalmas feketeség miért is akarja az ő száját nyalogatni Hozzáteszem, ha a két másik kutya nincs ott, Aragornnak más ötletei lettek volna vele kapcsolatban, ez teljesen biztos. Na de a falkahatás ugye…

Itt Ausztriában kicsit más a kutyatartási kultúra mint otthon. Az nem kérdés, hogy egy étterembe bevihetem a kutyát, még csak meg se lepődik senki, azonnal hoznak neki vizet. Ugyanez a helyzet az üzletekben, illetve szinte bárhol. Múltkor az Albertina nevű múzeumban tudtuk meg, hogy a kutyát ugyan a kiállítótérbe nem vihetjük be, de amíg a kiállítást megnézzük, biztosítanak a kutyának egy szobát, ahol van víz, hogy ne kelljen a kocsiban vagy ki tudja hol hagyni. Történt, hogy Ági barátnőm Bécsben lépett fel egy play-back színházi workshop keretein belül. Természetesen elmentünk az előadást megnézni. Mivel előtte a városban sétáltunk, Wicca is ott volt velem. Mivel az előadás kezdete előtt már nem volt időm elmenni a kocsihoz, hogy Vicut a boxba bepakoljam, vittem magammal. Senkinek nem volt egy szava se ellene, Wicca pedig végigdurmolta az előadást, se a zene se a szöveg semmi nem zavarta. Néha felkelt egy kis simogatásért de egyébként példásan viselkedett. Hiába a szocializáció ugye…

Avagy hogyan is néz ki egy Wicca-szempontból tökéletes, betegállományos gazda szempontból rendkívül fárasztó hétvége. Pénteken elmentünk sétálni a Hajógyári szigetre, aholis Wicca persze, hogy talált valami ürüléket, amit parfümként magára is kent jó alaposan. Ezek után nem volt kérdés, hogy ha nem akarok a kocsiban fulladozni, jobb ha beküldöm a Dunába (nem tudom, a vizes kutyaszag még mindig jobb szerintem mint a máshogy bűzlő kutya). Szóval irány a Duna, de persze Kendra is rögtön fejest ugrott, elvégre is végre lehet úszni. Utána elmentünk őrző-védőzni. Mielőtt mindenki szívrohamot kapna, hogy úristen terápiás kutya őrző-védőn, megnyugtatnám az olvasót, hogy Wicca esetében inkább önbizalomépítésről szól a tréning és nem “vadításról”. Wicca hagyományos rendszerű őv-n részt se tudna venni, mivel annyira érzékeny és bizonytalan. A feladata csak annyi volt, hogy kergesse a rongyot, és esetleg meg is fogja. Szóval zsákmányos játékot játszott, számára az egész foglakozás csak játék lesz, ezt a segédünk, András is tudja.

Szombaton beálltunk a kutyaiskolai foglalkozásra, hiszen csoportban az ovi óta nem voltunk. A lábnál követésen még van mit fejleszteni, de egyébként ügyes volt a kislány. A bójához küldést szinte azonnal nagyobb távolságból is tökéletesen megcsinálta, azért ha akar akkor villámgyorsan tud tanulni. Kérdés, hogy akar-e ugyebár. Hangot adni is kétszeri összesen 10 perces tanítgatás alatt megtanult.

Vasárnap aztán jött az agility edzés és rokonlátogatás. Most, hogy már nehezednek a pályák, nekem is jobban kell koncentrálnom, hamar el is fáradtam (én, nem a kutya), de szlalom-ügyben is haladunk szépen. 2X2-s módszerrel akartam tanítani, de még régebben, mielőtt hallottam volna róla, hogy azt hogy is kell klikerrel elkezdtem a tanítást. Mint kiderült, tanításban Wiccánál semmilyen nyomást vagy ösztönkezelést alkalmazni nem szabad, mert akkor összeomlik, úgyhogy amióta ezen változtattam, kiderült, hogy tulajdonképpen tudja ő mi a szlalom, csak eddig nem merte. Most, hogy felszabadultan tud tanulni, már a szlalom is alakul, most már csak fel kell gyorsítani és a bemenetet gyakorolni. Aztán jöhetnek a zónák. Jövő ilyenkor meg a versenyek is, remélhetőleg.

Hétfőn aztán eljött a nagy nap, amikoris családilag elkirándultunk Ópusztaszerre. Wicca tenyésztője, Tari Józsi ugyanis ott tartott terelőtábort, ahol lehetőséget kaptunk mi is, hogy megnézzük Vicu mit szól a birkákhoz. Hát mit ne mondjak. Ő rögtön tudta mi a dolga és terelte a birkákat össze. A hibákat én követtem el, merthát ugye még soha nem voltam terelni, fogalmam se volt mit mondjak, hogy helyezkedjek, stb. De Wicca nagyon tehetséges, és az ösztön is benne van rendesen. Kár, hogy nem lakunk közelebb Ópusztaszerhez, hogy gyakrabban mehessünk terelni. Mert azért a vadasparki szarvasokon és teheneken csak nem gyakorolhatunk, főleg mivel az én tudásom sehol nincs…

Próbálkozom. Illetve lépésenként haladunk. Persze elővettem a kosárcipelést, mert az milyen jól néz ki. Most éppen amikor van kivel, gyakoroljuk, hogy városban, ingerek között is kéne cipelni a kosarat. Egész jól haladunk, bár túl sok kedve nem mindig van hozzá. Tanult meghajolni is, illetve újult erővel nekivágtam a hangot vezényszónak (na nem arról van szó, hogy ne tudna ugatni, tud nagyon is, csak eddig még vezényszóra nem tudott). Egyébként semmi probléma nincs vele, nagyon kis kedves, bújós, mint mindig. Ha emberek furcsán nyúlnak hozzá, vagy furcsán viselkednek a közelében, meg se lepődik, dolgozik tovább, mintha semmi nem történt volna. Ezért fontos a szocializáció ennyire. Múltkor a terápián volt egy kislány aki nagyon lelkes lett Wiccáért, de kicsit félt is, így aztán az egész foglalkozás alatt sikongatott (beszélni nem tud). Wicca teljes természetességgel dolgozott tovább, nem is lepődött meg egyáltalán.

Illetve eljutottunk agility-edzeni is. Na nem sokszor, de ahhoz elégszer, hogy kiderüljön: Wicca nagyon tehetséges. Nekem többet kéne beszélnem hozzá. Jobban kéne bíznom abban, hogy tudja. Mert tudja. Ja és kéne ennem, hogy legyen erőm utolérni a pályán. Szóval ha összekapom magam még akármi lehet. Mert a kutya adottságai kiválóak, és Oszit emlegetve referenciaként, én se vagyok annyira béna talán. Szóval csak lesz belőlünk valami.

Most hogy több időm van, megtörtént az is, hogy egy délelőtt az erdőben csavarogtunk és élveztem a napsütést a mezőn. És csináltam fotókat. Évek óta először, Wicca még nincs úgy hozzászokva a modellkedéshez mint a többiek, eleinte nem is lelkesedett azért, hogy a földön kúszom, és kérem, hogy nézzen rám…

Sajnos úgy alakult az életünk, hogy az utóbbi pár hónap elég eseménytelenre sikeredett a kutyák számára. Persze dolgozni járunk, Wicca is remekel az autistáknál, igazi bohóc kis terápiás kutya. Csak hát a puli munkára lett kitalálva és ha nincs megfelelően ledolgozva talál magának elfoglaltságot…és hát energiája meg van bőven.

Történt, hogy elvittem a kis falkámat sétálni, egy kietlen, szántóföldes helyre. Wicca 500 m-ről kiszúrta a szántóföldön keresgélő varjakat és mint akit puskából lőttek ki, rohant oda felzavarni őket. Aztán persze követte a felreppenő madarakat, így majd 1 km-re távolodott tőlem, szinte már nem is láttam, olyan messze volt. Ezt a séta során még párszor megismételte, mindig földig lógó nyelvvel és meglehetősen elégedetten tért vissza. Megjegyzem, ha nem egy juhászkutyám lenne, meg lettem volna győződve róla, hogy na ez a kutya már nem kerül elő. De egyrészt a kapcsolatunk olyan, hogy biztos voltam benne, hogy pár perc és visszajön, másrészt meg hát juhászkutya aki az emberrel szeret dolgozni, erre lett kitalálva. Hozzáteszem, ő az első kutyám aki ilyen messzire elmegy egy séta során, soha egy kutyám se ment még tőlem 100 m-nél messzebbre, még a panziósók sem, pedig egyiket se tanítottam erre. Wicca is egyébként amikor láttam, hogy mire készül, első szóra megfordult és feladta madárkergető terveit. Aztán láttam, hogy közel-távol senki, így néha nem szóltam, hadd fusson. Kendra is megindult vele, de hamar feladta, sajnos ő a csípője miatt nem tud úgy száguldozni mint Wicca.

Viszont ami megnyugtató, hogy úgy tűnik pontosan tudja a kisasszony, hogy hol milyen messze mehet. Az utcán nem megy 5m-nél messzebbre ( a járdaszabályt még csak tanuljuk, de a járdán ha póráz nélkül megyünk akkor sem megy messze tőlem), erdőben max. 20 m a köztünk lévő távolság. Az is igaz, hogy ilyen tágas mezőn még nem nagyon sétáltunk…

Elmentünk meglátogatni a húgomat és kis családját Németországban. A gyerekek és mi is nagyon örültünk az ott töltött két hétnek.  Napirenddé vált a séta a parkban és az erdőben, a gyerekek meglátogatása az oviban. A gyerekek erdei oviba járnak, ami azt jelenti, hogy egész nap kint vannak az erdőben, ha esik ha fúj vagy ha mint esetünkben, mínusz 15 fok van… Egy ilyen napon a kutyákkal mi is elkísértük őket. Megmutattuk a többi gyereknek miket tud egy segítőkutya és kirándultunk velük az erdőben. A kutyák nagyon élvezték, a gyerekek is, mindkét kutya póráza szinte ötpercenként más gyerek kezében volt. Még szerencse, hogy a kutyák meglehetősen internacionálisak, így a német gyerekekkel is hamar megtalálták a közös hangot.

Csenge és Borka pedig napi rendszerességgel sétáltatták a kutyákat, a városban többször is megnéztek minket ahogy a 6 éves gyerek a malit a 3 éves pedig a pulit viszi nagy büszkén pórázon. Wicca méreténél fogva is ideális játszótársa volt a gyerekeknek, bár ezt ő nem mindig élvezte annyira. Főleg akkor nem, amikor a lakásban el kellett őt bújtatni a játék forgatókönyve szerint, ezért különböző sarkokba lett begyömöszölve majd kihúzgálva onnan, nehogy a gonosz boszorkány megtalálja Totót… De persze a sok ingyenkaja és labdázás ami a gyerekektől jött bőségesen kárpótolta mindenért.

Pénteken és kedden Wicca két csoportnál is látogatást tett. Pénteken a felnőtt csoportban dolgozott, kedden pedig a korai fejlesztőben. Mindenhol nagyon jól közeledett a gyerekek felé, eleinte túláradó örömmel, de hamar tudta kontrollálni magát. Persze, látszik min kell még dolgozni (apport másnak, ölbe is, nem csak kézbe, és a trükkök ugye), de hát ha valaki azt gondolja, hogy nincs hova tovább lépni akkor eleve gond van. Szóval Vicu szépen dolgozik, kicsit túl lelkes néha, nekem meg néha hagynom kell önállóan dolgozni, bízni benne, hogy jól csinálja amit csinál. Nagy könnyebbség, hogy ennyire szereti az embereket, szereti ha simogatják. Meg kéne tanulnia parancsra puszit adni, néha kicsit sok ahogy nyalogat. A feladatoknál ha ismétlődés van hamar felveszi a ritmust, harmadik ismétlésre már tudja mi a feladat és neki mi a dolga. Persze mindenki szívébe hamar belopja magát a kis gombszemeivel, és puha szőrével. Kb 45 perc után elfárad, de nagyon hamar regenerálódik, alig fél órás pihenő és újra bevetésre kész. Igazi kis energiabomba. Kicsit sajnálom, hogy nincs kapacitásom gyakrabban a foglalkozásokra vinni.

Bizony, Wicca a mai nappal vizsgázott terápiás kutya lett. A vizsga második fordulója egy terápiás foglalkozáson való részvétel, ahol Wicca a kutya én a felvezető, Adri volt a pedagógus a gyerekek pedig a gyerekek A Csigabiga Mozgás-és Képességfejlesztő Alapítvány jóvoltából tudtunk Szekszárdon vizsgázni. Ezúton is köszönöm a segítséget amit tőlük kaptam a vizsga lebonyolításához. Wicca a foglalkozáson több kellemes meglepetést is okozott. Több olyan játékot is játszottunk a gyerekekkel, amit vele még nem gyakoroltam. Meglepetésemre nagyon hamar rájött a szabályra és a második-harmadik ismétlésnél már önállóan dolgozott (akár a pórázon vezetés feladatnál, akár a kézbe elrejtett tápszem keresésénél akár a tápfújós játéknál). Nagyon figyelt a gyerekekre, most látszott igazán, hogy a sokszor hátrányként emlegetett érzékenységének van előnye is, főleg egy terápiás foglalkozáson. Igyekezett követni, hogy mi történik körülötte és felvenni a ritmust. Nagyon remélem, hogy most, hogy elkezdünk dolgozni, ezeket a képességeit tudom megfelelően kamatoztatni. Bár még sokat kell tanulnia, hiszen trükkök terén le vagyunk maradva, és az irányításom is még túl jól látható néha, de azt hiszem jó úton vagyunk. Elvégre is a kiskutya 1 éves és 3 napos és máris vizsgázott terápiás kutya

Bizony elérkezett a nagy nap. A Mondjunk Mancsot Egyesület szervezésében tudtunk vizsgázni, tényleg nagyon hálás voltam nekik a lehetőségért és a szervezésért. Wicca az utolsók között vizsgázott, egyrészt mert volt aki nálunk jobban izgult, másrészt mert a többieknél én voltam a belső vizsgabiztos. Mire a vizsgára került a sor, Wicca már volt a többi kutyával, ült a kocsiban, és aztán újra járkált a tömegben. A vizsga maga jól sikerült, kiskutyám a tőle szokott cukiságával adta elő magát, ami persze sikert aratott. Hiába, gombszemeivel így lenyírva tényleg úgy néz ki mint egy plüsskutya. Nem azért de a gombszemek előnyeit ki is használja rendesen. Az emberek/kutyák között hamar magára talált, meglepően jól elvan bárhol. Mármint nem csüng rajtam (bár néha megállapítom, hogy persze könnyebb dolga van másokat bűvölni mint engem), néha külön keresni is kell a szememmel, hogy most éppen kitől próbál falatokat kunyerálni pacsikkal. A vizsgára külön nem igazán készültünk, hiszen az eddigi egy év nagyjából vizsgafelkészítésnek is betudható. Ugyanis a következetesség a szabályok betartása, megpróbálni az egyéniségét nem elnyomni, de megkövetelni a tiszteletet és a szófogadást, nos ez az út ami odavezet, hogy a kiskutya kontrollálható legyen, mások  felé nyitott és az agresszió ember felé fel se merüljön benne. Tulajdonképpen erről szól a vizsga is nomeg fontos a szocializáció, hogy ne ijedjen meg furcsa, hirtelen ingerektől, zajoktól.

Wicca ivartalanítódott ugye. Ez önmagában nem nagy esemény, legalábbis én még nem találkoztam kutyával akit 2 napnál tovább megviselt volna egy ilyen beavatkozás. Persze a gallér macerás meg minden, de azért inkább arra kell figyelni, hogy a frissen műtött eb ne terhelje túl magát és ne rohangáljon fel-alá. Nos eddig nem ismertem Wiccát. Mert nála ez persze nem így nézett ki. Hogyan is foglaljam össze az elmúlt napok eseményeit… Hétfőn volt a műtét, kedden még Vicu bágyadt volt, ami normális persze. Na de ami szerdától következett, én olyat még nem láttam. A kiskutya csak visítva és összegörnyedve volt hajlandó közlekedni, naponta csak egyszer lehetett rávenni, hogy a dolgát elvégezze, nem evett, nem ivott, csak ha a fejét beleraktam a tálba, egész nap feküdt, hogy neki baja van és a visítás….amikor kivittem az utcára (mert a kertben nem intézett semmit), akkor úgy visított, hogy az ablakból több szomszéd is kinézett, hogy ki bánt egy szerencsétlen kiskutyát ennyire. Persze, hogy megijedtem, minden gazda megijedt volna. Rohanás vissza a dokihoz, ultrahang, vizsgálat, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, persze semmi baja, nem értik, ők se láttak még ilyet. Itt már felmerült bennem a gyanú, hogy Vicu csak annyira érzékeny, hogy az a furcsa érzés ahogy a seb húzódik, az borítja ki. Meg persze az, hogy én is izgulok, ettől ő is és kész is az ördögi kör. Valamint rá is játszik. Hogy mennyire rájátszik, az pénteken derült ki. Debrecenben voltunk, velünk volt egy ismerősünk is. Egy idő után átadtam neki visító-Wiccát, őt nem hatotta meg a hiszti, mivel többszöri vizsgálattal már kiderült, hogy nincs szervi oka a bajainak. Következetesen kivárta amíg Wicca nem húz a pórázon, nem hagyta a földön fetrengeni, szóval nem vett tudomást a hisztiről. Láss csodát Wicca képes volt halkan is közlekedni, sőt elintézte dolgait is külön kérlelés nélkül. Számomra nagyon tanulságos volt ez a dolog, azt hiszem megtapasztaltam a saját korlátaimat is. Azóta kiszedték a varratokat, képes volt labdázni is, de még mindig görnyed amint elvárás van vele szemben, és persze nyüszögve vonszolja magát a földön. De már kevesebbet fordul ez elő, és hamarabb be is fejezi. Persze megfordult bennem az, hogy esetleg a trauma a műtét alatt érhette (nem aludt elég mélyen), ami viszont komolyabb rehabilitációt igényel és veszélybe kerülhet a vizsga is ami 1 hónap múlva esedékes. Ennek ellentmond viszont, amennyivel jobban volt tegnap a varratszedés után. Meg persze a meglátás, hogy ha Wicca nagyobb testű kutya lenne, akkor én se aggódnék ennyire Sokat segített az egyik labradoodle gazdájának, Anitának a meglátása, az ő kiskutyája ugyanis szinte pont ugyanezt csinálta a műtét után, azt hiszem akkor nyugodtam meg igazán amikor ő meglátva Wicca fetrengését mondta, hogy az ő kutyája pont ugyanezt adta elő Reméljük pár nap és visszakapom a megszokott kiskutyámat, egyelőre jó úton haladunk, hogy ez megtörténjen.